Zéró írói vénám van, vagyis ez itt nem egy olvasmányos szórakoztató sorozat, kizárólag egy tájékoztató jellegű napló szerűség, ami a rendszeres híreket hivatott közvetíteni rólunk, az arra kíváncsiaknak.
Akkor kezdem is az elején, vagyis Augusztus 15-től. Az utolsó két kaotikus nap után, miután vagy tízszer átpakoltuk a dobozokat, mivel a mérlegelés során még mindig túlsúlyosnak bizonyultak - egy csomag/doboz max. 23 kg lehet, amit feladhatunk, és összesen öten 15 feladható csomagot és fejenként 1 db 8 kg-os kézipoggyászt vihettünk - vagyis mikor már a cuccok rendben voltak, jó csomó mindent kivettünk, értsd: otthon hagytunk belőlük. Tehát mikor a dobozok már ismét lecelluxozva, zsugorfóliázva lettek, és kezdtük volna őket az erre a célra rendelkezésünkre bocsátott VW Transportbe pakolni - no ekkor már úgy este 7 körül járt - a lényeg, hogy elég gyorsan rájöttünk, hogy ez bizony nem fog ide beférni. Gyors brain-storming, hogy vajon kiről lehet még valami használható szállítóeszközt leakasztani így az utolsó pillanatban, persze, hogy Kaszás Zsombor barátunk volt a befutó, mint mindig vészhelyzetben. Fél óra múlva mentünk is a Mazdáért a Legelődombra..
Mazda MPV, VW Transporter éjjel 1-re bepakolva, na menjünk aludni kicsit a reggel 5-ös kelés előtt.
Tamás ment a Transporterrel, mi meg Zsomborral azt beszéltük meg, hogy én viszem a Mazdát és úton a reptérre beugrom az üzembe egy srácért, aki onnan kivisz a reptérre, és utána a kocsit visszaviszi a gazdájának. Na első feladat kipipálva, üzemet időben megtalálom (nekem ez a XVII kerület teljes rejtély, éltemben nem jártam arra, talán 1x) hívom a megadott számot, persze hogy nem veszi senki sem fel, 4x-i próbálkozás után sem. Mondom, ez annyira nem jó, mégis csak el kéne azt a gépet érni, úgyhogy bementem, hogy XY-t keresem, akinek az a ma reggeli első feladata (ez úgy fél 7 tájban), hogy kivigyen a reptérre. Iszonyú ciki, a srác az ég világon semmiről nem tudott, de irtó kedves volt, mondta, hogy máris indulhatunk! Ez a pozitív hozzáállás, Zsombor jól válogatja meg a kollégáit azt hiszem. (ha már elfelejti őket tájékoztatni előre... )
Tamás már szerencsére a reptéren volt, villám sebességgel kipakoltuk a 400 kg-nyi dobozunkat a furgonokból, be a terminálra, ahol még a check-in pult persze nem volt nyitva. Mire kinyitották, még 2x kellett átpakolnunk, mert mindenhol útban voltunk. (megspékelve az időközben befutott másik 3 család hasonló mennyiségű dobozával.. ElAl-osok mint a mérgezett egerek rohangáltak köztünk)
Ennyi doboz volt, ez csak a miénk:
Ezeket pakoltuk át kétszer csak a reptéren.. Gyönyörűség volt. És még 3 biciklit, de azok a képről lemaradtak. (a gépről szerencsére nem) Időközben a gyerekek is befutottak anyuékkal...
Majd miután Judit (Szochnut-tól) szintén megérkezett az útlevelekkel, ami nélkül ugye a check-in-t meg sem kezdhettük, jött a szokásos kérdezz-felelek, hogy miért az Aliya, hova stb. Utána meg a drukk, hogy a túlsúlyunkat meg az extra 16. dobozt is felvegyék. Megvolt, Einhorn család jóvoltából, akiknek nem volt annyi, amennyi lehetett volna.. Búcsú a családtól - nem volt könnyű - gyerekek izgatottsága a tetőfokon stb.
Ezzel a géppel repülünk majd:
Felszállás közben:
És további repülős képek:
Panni megkapja a gyerek menüt:
Van benne kifestő, szendvics, chips, csoki, italok... Nem rossz az ElAl.. :) Ja, és elsőként a gépen ülő gyerekek kapják meg a kaját, mindenki csak ő utánuk - ezek tudnak valamit. (első szelet az Izraelre jellemző gyermek-kultuszból)
Leszállás előtt percekkel:
Amint a csápból kijöttünk, összeszedtek minket, és egy külön busszal a bevándorlási irodába mentünk, még a reptér területén belül.. a buszon:
És az iroda:
Külön kis konyha sarokkal, ahol kávé, kakaó, gyümölcs levek és szendvicsek, sütikék voltak, nekünk kikészítve. Erről sajna nem készült fotó..
Persze az ajándék a gyerekeknek itt sem maradt el:
Valahogy nekik is túl kell élni ezt a napot...
És az eredmény bő két óra múlva minden családnál:
Teljes jogú (és kötelezettségű) izraeli állampolgárság (ez a személyi)
Eddig nagyon gyorsan és jól szervezetten ment minden.. gondoltuk is, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.. És jól gondoltuk...
Este 7 óra kb, megkezdjük a rahedli doboz és csomag begyűjtését a terminálon, de legalább itt a kis kocsik ingyen vannak, nem kell őket hajkurászni, mint Ferihegyen. Eddig jó.. nagyjából mindenki mindent összeszedett, megyünk ki a buszhoz. Egy óriás szuper új és szép turista buszt küldtek nekünk, no de a csomagok hova fognak férni? Merthogy mikor mi a cuccainkkal kiértünk, a 6 tagú Liebermann család már bepakolt, és kb. a busz raktere meg is telt.. Na ezt most itt nem részletezem, több busz nincs, oldjuk meg.. kb. 2 és fél óra tetris-ezés után, úgy hogy a csomagok egy része az utastérbe került, valóban befértünk, de épp csak hogy cuppra.. mennyivel egyszerűbb lett volna egy 20 személyes kisbuszt és egy kisteherautót küldeni - ahogy azt Tamás valamit megérezvén már egy héttel az indulás előtt megírt az itteni Szochnutnak - de ők tudják .. - hát tudták..
Az út bő két óra, éjjel 1 óra körül érünk Afikimbe. Itt a közlekedéshez hozzá tartozik a folyamatos dudálás és a lámpa fel-le kapcsolgatása, hogy melyiket mikor mi miatt, arra nem sikerült rájönnünk. East is east...
Hajnali 1 óra, nagy nehezen a kibbutzon belül megtaláltuk a családok házait, és itt jött a fekete leves: ugye mindenkinek felújított lakást ígértek, hát mint kiderült, az itt egyenlő egy tisztasági festéssel.. a bútorok, már ami van, kb. 40 évesek, hazudok, a konyha még az eredeti, vagyis a 60-as évekből, mikor a ház épült. Ha vicces kedvemben lennék, azt mondanám, hogy RETRO. És borzasztó kosz... kultur-sokk a javából. Deja vu, anno Nizzában is pont ez fogadott, mármint egy ilyen lelakott lakás, csak azt tudtuk előre, és mi felújítottuk. Viszont a szomszédok nagyon kedvesen fogadtak, gyümölcs, kenyér, kávé, csoki, keksz, mindent kaptunk, és mikor látta az elkeseredettségünket, kaptunk tisztító szereket és a saját frissen mosott ágyneműjéből is 5 szettet. Szergej pedig mint akit felhúztak, vitte fel a 2-ra a dobozokat, igaz, hogy Liebermann-ékét, mert ők voltak a 4 kicsi gyerekkel a rászorultak, nálunk ezt Ábel és Tamás megoldották. (immár hatodszor mozgatják át a bő 400 kg-ot 1 nap leforgása alatt...)
Viszont itt kell nagyon-nagyon mind a 3 gyereket megdicsérnem: Ábel reggel óta szó nélkül pakolja a dobozokat, sokszor más családét is, mert csak nálunk van "befogható" nagy fiú, cipeli mások csomagjait is az előző okból, a lányok az első sokk után, MAGUKTÓL állnak neki mindent végigtörülni a szomszédtól kapott eldobható takarító kendővel, és mondogatják egymásnak, hogy jó lesz ez, csak végig nyaljuk, meg itt-ott kifestjük stb. tartják a lelket egymásban. Mindez éjjel 2 óra körül, kb. 20 óra ébrenlét után... Klassz srácok, semmi nyavalygás, én vagyok a legjobban meglepve. Normál körülmények között bezzeg veszekszenek, nyavalyognak, de mikor tényleg "helyzet" van, akkor lehet számítani rájuk. Ha másra nem, erre jó volt ez egész, ez kiderült. Meg ugye nem csak a Hilltop-on van élet 260 nm-en.. Ez itt a Való Világ.
Péntek, 16-a: még mindig takarítunk, és amit lehet, kezdünk kiszedni a dobozokból. Az egyik önkéntes, egy 94-ben ki - vagyis ebből a szemszögből be- vándorolt orosz önkéntes Vieta és a szintén 90-es években Aliyázó magyar Gyöngyi - szintén önkéntes - délben kézen fog minket, vagyis minden családból egy-egy felnőttet és autóval elvisznek minket vásárolni ide nem messze, egy bevásárló központba. Jön a shabbat, akkor minden zárva lesz, úgyhogy 2 napra vásárolok: még mindig egy csomó tisztítószert, mindenféle ennivalót, pitákat, padlizsánkrémet, humuszt, zöldségeket stb. Megállapítjuk, hogy itt alkoholt csak elvétve fogunk inni, mert a sör és a bor is elképesztően drága. A kibbutz-i menzán ebédelünk, itt mindenki nagyon örül, hogy itt vagyunk, egymás után jönnek az emberek ismerkedni, meg gratulálni, és biztosítanak arról, hogy Afikimban kiváló helyen vagyunk, és bármi segítség kell, csak szóljunk. Ez az egyik, ami nagyon érdekes: MINDENKI segítőkész és kedves, és nyitott és érdeklődő. Az önkéntesség itt teljesen bevett dolog, és azt mondják mikor megköszönjük, hogy ez természetes, majd mi is visszaadjuk másnak, mikor tehetjük.. valószínűleg tényleg így lesz.
A menzáról: ez egy önkiszolgáló étterem, úgy 4-5 féle húsétel, hal, 3-4 féle saláta, rízs, krumpli, fagyi stb van, innen vesz az ember a tálcájára, a kasszánál pedig a család számát - a miénk 3554 - bemondjuk, és a hónap végén az összes költséget a bérleti díjjal együtt átutaljuk a kibbutznak. Az elején mondtuk is, hogy ez veszélyes, mert nagyon el lehet menni az összeggel, de okos a rendszer, és minden egyes fogyasztásnál vagy vásárlásnál ami a kibbutzban történik, felírják az adott összeget és a számlán látszik az összes eddigi költés is, vagyis az aktuális egyenlegünk.
Ilyen egy ilyen számla:
Első sor a szaggatott vonal alatt: nyitó egyenleg, majd fogyasztás (itt 35,46 NIS) majd záró egyenleg
És a menza:
.. így a képen nagyobbnak tűnik, pedig van egy családias feelengje, ami itt nem jön át.. csak amikor lépésenként rád köszön valaki ..
Étkezés után mindenki a saját tányérjáról a maradékot a "moslékos rekeszbe" önti, és a futószalagon érkező tálcákba rakjuk a tányérokat, evőeszközöket, tálcákat, amit elnyel egy nagy mosogatógép, ahonnan már tisztán jön ki minden - teljesen gépesített folyamat
A vízért nem kell fizetni, szénsavas és sima vizet kancsókba visszük az asztalhoz innen
Mi így megyünk ebédelni - az én bicómat már felszereltük a nagyon praktikus bevásárló kosárral..
Az öregek pedig ilyen kis elektromos autókkal jönnek, ez az étkező melletti fedett parkoló - de van, aki egészen az asztalig ilyennel jön, mert már nagyon nehezen mozog
Az egész kicsiket pedig egyszerűen járókástul átgurítják :)
Ábel mai ebédje...
a lányoké..
.. és az enyém...
Nem, Tamás sem maradt kaja nélkül, csak leragadt valakivel dumálni....
Még mindig menza képek:
Ami még a kibbutzban elérhető szolgáltatás: bicikli szerviz - nagyon fontos!!!, mert itt mindenki vagy biciklivel, vagy a kibbutzi üzem által gyártott kis elektromos golf autóval közlekedik; saját tejüzemből mindenféle tejtermék, ami a bolti ár kb. feléért van és isteni finom friss; mosoda - mi is itt mosatunk egyelőre; fodrász stb, de ezeket még nem próbáltuk. Ja, és az iskola 8. osztályig is itt van kibbutz-on belül.
Szombat, 17-e: még mindig takarítunk, és mivel Shabbat van, semmi sincs nyitva, ezért nem menzán, hanem itthon ebédelünk, úgy döntöttünk, hogy mindig a szombat lesz a "tészta" napunk, 1) azért, mert a konyha jelenlegi felszereltsége nem teszi lehetővé, hogy komplikáltabb főzést előadjak 2) tészta nem nagyon van a menzán, vagyis ez így hiánypótló 3) nekem egyszerű nagyon :)
Ákos az imént küldött át egy barheszt amit Zsófi sütött, mazsolás volt még meleg, biztos nagyon finom volt, mert a gyerekek azonnal fölfalták - így csak "látásból" írok róla. Elsétáltunk megnéztük a banán- és datolya ültetvényt, az Afimilk-et vagyis a tejüzemet kívülről, és a strandot, ami extra szuper, ha sínen leszünk, majd közelebbről is megismerkedünk vele, egyelőre minden napra van programunk..
Datolya- és banán ültetvény:
Eszter és Dani (baráti családok gyerekeivel)
Strand:
a medence egy része felett árnyékoló van
Kibbutz képekben:
a házunk - sajnos nem a kis helyes zöld füvesben lakunk mi..
házunk melletti lime fa
... és pomelo fa...
Ezt cseréltük erre:
- kép hamarosan -
.. nem, nem őrültünk meg
és ezt erre:
- kép hamarosan -
Vasárnap, 18-a: Ma munkanap lévén, elmegyünk Tiberiasba bankszámlát nyitni (Leumi Bank), majd a Bevándorlási Minisztériumba leadni a számla számot, hogy elkezdjék folyósítani a 6 hónapi támogatást. Amíg az ulpan tart, addig nem nagyon tudunk dolgozni, mert ott leszünk reggeltől kora délutánig, és az kötelező. Tiberiasban voltunk már 2 éve is, nem nagy szám, vannak ennél sokkal klasszabb helyek Izraelben, de nekünk ez a legközelebbi nagyváros, ahol minden beszerezhető. Ha még nem írtam volna, nekünk ez már 2 éve is lejött, hogy szinte minden tisztviselő orosz nyelvterületről jött, itt az orosszal tök jól elboldogulnék, ha anno az órákon komolyan vettem volna.. késő bánat :( Ez a mai jó szervezés volt, kisbusz jött értünk tizen- nyolcunkért, vártak már a Bankban - Bank Leumi - és a minisztériumban is, a mai segítségünk Dani volt, aki szintén önkéntes (vagyis azért, hogy egész nap minket kísérget, nem kap ő sem semmit) aki egy éve jött Szatmárnémetiből. Ahhoz képest, hogy csak egy éve van itt, nagyon jól beszél héberül, remélem mi is ilyen profik leszünk egy év múlva. Délre végeztünk is, menza a szokásos, takarítás még mindig van, de összességében mindenki jól érzi magát. Ábel kiépítette első kapcsolatait, öregekkel - fiatalokkal egyaránt lespanolt, itt ezt nagyon szeretik.
Hétfő, 19-e: Meglátogatjuk Ábel iskoláját a Kadoori Gimnáziumot és Főiskolát. Hiába csak 32 km, majdnem egy órát buszozunk a kanyargós hegyi utakon. Végre tenger szint felé érünk, az iskola a Mt. Tabor hegy mellett van, gyönyörű helyen. Liebermann-ék Dórija, egy orosz család Olga nevű lánya és Ábel most az újak. Egymás után mind a három családdal elbeszélget az iskola menedzser, elmondja, hogy mire számíthatunk: Ábel fél évig egy vegyes osztályba fog járni, ahol jórészt csak a nyelvet tanulják több bevándorló gyerekkel együtt, majd utána választhat, hogy az évfolyamban lévő 10 osztály közül melyikbe szeretne becsatlakozni: tematikai különbségek vannak, fizika, biológia, matek dráma stb. tagozatok, ki mit szeret jobban. Biztosítanak arról, hogy lesz több "pót anyjuk" is, és MINDEN körülmények között bármelyik tanártól kérhetnek segítséget, bármiben, akár telefonálni akarnak haza akár mi a bajuk, problémájuk. Nagyon-nagyon kedves és közvetlen mindenki. Helyben fogják a ruháikat mosni, vagyis nem fog kéthetente egy rahedli szennyest hazahozni ... ez jó hír :) Minden cuccot az iskola ad, beleértve az egyen ruhát és az iskola táskát is!! Ábel nagyon lelkes, nagyon tetszik neki (is)
Képek a suliról és a kertről:
Kedd, 20-a: Ma az orvosi rendelőt kell meglátogatnunk, ahol nyitnak nekünk file-t és megkapjuk a "TAJ" kártyákat. Az orvos jó fej, Ábelnek kitöltötték a papírokat a Kadoori sulihoz, megint jót beszélgettünk idegenekkel, és mindenki azon örvendezett, hogy itt egy "Oleh Hadash" (vagyis új bevándorló) család, és 3 gyerek is van!!! Mindig, mindenkinek az az első kérdése tőlünk, mikor Tamással sétálgatunk, hogy van -e gyerek és hányan vannak.. és mindenki megelégedésére mondjuk, hogy van, 3 is.. na ez itt jó pont :)
Itt az orvosi rendelő:
- kép hamarosan -
Azt hiszem, mostantól heti egy bejegyzés is elég lesz, a kezdeti felpörgetett és történésekben gazdag egy hét után kissé talán "lelassul" az életünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése