Luca volt eddig az, aki hármójuk közül legkevésbé találta meg magát, vagyis inkább a közegét. Persze neki is sok minden nagyon tetszett, a Holt tenger, Massada, Haifa stb. meg maga a kibbutz feeling is, de mégis túl sok időt töltött az elmúlt hetekben a négy fal között filmek nézésével, amíg Ábel éli világát a Kaddoriban Panni meg bandázik reggeltől estig, vagy a merkazonban van.
(merkazon= after school, vagyis délutáni elfoglaltság, de van pénteken és szünidőben is. Vagyis ily módon ami otthon megoldatlan, nevezetesen az iskolai szünetek, arra ez egy nagyon jó találmány, a családok igénybe is veszik, a gyerekek pedig nagy általánosságban szeretik. 18-24 év körüli fiatalok tartanak mindenféle foglalkozást az iskolához tartozó épületekben, tanítási idő után úgy 2 órától. Hetente 1x csütörtökön -mivel péntek már iskola szüneti nap, nem kell rá tanulni, a merkazon pedig csak 8.30-tól kezdődik -a nagyobbaknak, 10 éves kortól van esti foglalkozás is. Ilyenkor fél 8-ra mennek vissza és fél 10-ig vannak, na ez Panninak nagyon bejön, nagyon bulis állítólag. A pénteki merkazon témája pedig mi is lenne más, együtt bedagasztanak egy nagy adag barhesznek való tésztát, mindenki megfonja a sajátját, megszórják ízlés szerint fahéjjal, cukorral vagy szezám maggal, és kisütik, majd hazaküldik Shabbatra a családnak. (Úgy tudom, merkazon csak a kibbutzokban van, ez is egy nagy előnye ennek a együttélési formának.) Ebben a zacskóban jött haza Panni "fonata" de még mielőtt lefotózhattam volna, elfogyott... majd legközelebb...(fahéjas volt)
Na tehát Lucára visszatérve, ő még nem találta meg a helyét, mondogatta, hogy az ő osztálytársai milyen éretlenek meg gyerekesek (??) stb. És hogy Ábelnek bezzeg milyen jó a Kadoori-ban - ő minden alkalommal áradozik és tele van élménnyel, mikor hazajön. A héten volt Ábeléknél az első szülői, vagy inkább egy találkozó az osztályfőnökkel, mert 20 percenként voltunk szülők beosztva, inkább fogadó óra jelleggel. Vittük magunkkal a lányokat is, mert ők még nem jártak itt, és szerették volna látni, hogy mégis mitől olyan szuper ez a hely. Előre féltem, mert már hozzá vagyok szokva, hogy Ábel rendszerint az osztály "fekete báránya", hogy úgy mondjam, nem egy könnyű eset, Mo-on sokszor volt panasz rá. Ehhez képest csupa pozitív tapasztalat, nagyon okos, kedves, jól nevelt és minden ilyesmi amit Ofirától hallottunk ... itt vártuk, hogy most jön a DE... és nem jött :) Teljesen meg vannak vele elégedve, még a pontosságon van mit csiszolni reggelente, de ennyi. Nagyon jó volt ilyen véleményt is hallani, úgy látszik, itt szeretik, ha valaki nem CSAK annyi, hogy 100%-osan végrehajtja, amit mondanak neki, és nem lóg ki a "normából"- hanem individuum, saját gondolatokkal és személyiséggel. Abszolút úgy érzem, hogy hosszú évek után ismét a helyén van, szereti a közösséget ahol tanul és él és őt is szeretik, elfogadják olyannak, amilyen és nem akarják mindenáron betörni, és "kockásítani" És akkor megpróbálok most már tényleg Lucára visszakanyarodni.
Tehát velünk volt a találkozón, és a végén Ofira - Ábel osztály főnöke - beszélgetett vele is arról, hogy hogy érzi magát Izraelben és úgy általában. Luca ugyan kicsit szégyenlős ilyen helyzetekben, de azért a tanárnő levette, hogy nem 100%-ban happy ez a lány. Kérdezte, hogy miért nem jár ő is ide a Kadoori iskolába, gondolta talán azért, mert mi nem akartuk valamiért. Mondtuk, hogy erről szó nincs, de a Szochnut ezt Ábelnek ajánlotta csak fel, mint lehetőséget. Luca már többször mondta ugyan nekünk, hogy ő is nagyon szívesen járna oda. A lényeg, hogy a találkozónk végén megbeszéltük, hogy a rá következő héten visszamegyünk még egyszer, az iskola vezetőjével is beszélünk erről, ő pedig időközben Lucát beajánlja. Így is történt, ez volt ma - október 6.
Reggel 8:00, igazgatói szoba, találkozó Drora-val, az iskola egyik vezetőjével - még mindig nem igazán értem a hierarchiát, de mindegy is - gyakorlatilag készpénznek vette, hogy Luca ide fog járni, vagyis hogy már csak a papírmunka van hátra.. Beszélgetett velünk majd külön Lucával is úgy 10-20 percet, és 9-kor már úton is voltunk Haifa-ra. Nem számítottunk erre az iramra, de nagyon jól jött ki, ha már úgyis ki kell hagynunk az ulpan-t, akkor legalább intézzünk el mindent egy nap alatt. Haifa-ra azért van szükség, mert ott van az Oktatási Minisztériumnak irodája, és ott döntenek a finanszírozásról. Mert ez ugye egy fizetős iskola, kollégiummal stb. 10 után nem sokkal Haifa-n már a Minisztérium irodájában vagyunk, ahol a szokásos kérdezz-felelek után Lucát elküldik tesztet írni - persze ismét az angol-héber-orosz nyelvűből lehet választani, maradunk az angolnál. Majd itt már Nava beszélget Lucával vagy fél órát, mindenről, hobby, eddigi élete, család, mit szeret, mit nem szeret, vagyis egy minél pontosabb képet szeretnének a gyerekekről kapni, amit a file-jukban rögzítenek. Izraelben ezeket az emberek hívják szociális munkásnak (social worker), van ilyen minden iskolában, a megfelelő minisztériumokban, nem is tudom, hogy mi lenne ennek a magyar megfelelője. Nem tanárok, inkább talán nevelők, akik a tanulókkal bensőséges, baráti és bizalmi viszonyt igyekszenek kialakítani, bármi gondjuk-nyűgjük van, hozzájuk mindig lehet fordulni, valami pót-szülőknek mondanám talán. Esetleg mint nálunk az iskola pszichológus, de nem abban a pejoratív értelemben, nem csak akkor találkoznak a gyerekekkel, ha valami gond van, hanem mindegyiket külön-külön ismerik, és mindig ott vannak. A Kadooriban ez például Galit nekünk.
Haifa, Ministry of Education, és a kilátás a 27-ről, ahol az iroda volt
Tehát ismét megjártuk Haifa-t, egy hónapon belül harmadszor :) és esett az eső!!!! Illetve szakadt, vagy 4 percig, de érdekes volt, mióta megérkeztünk, nem láttunk esőt.
Este 6-ra vittük Lucát a suliba vissza, már a bőröndjével. Izgalmas, egy kicsit meg is ijedt hirtelen, mégis csak egy bentlakásos iskola - igaz Ábel is ott van (kérdés, hogy ez jó -e neki, hi-hi) meg Liebermann Dóri, akivel viszont jól megértik egymást. És most érettem meg, hogy mi is ilyen szuper ebben a suliban. Belecsöppentünk az esti rutinba, vagyis épp mentek át a fiatalok vacsorázni az étterembe. Leírhatatlan a hangulat, vidámak, felszabadultak - igaz elég hangosak - nevetnek, a madrich-ok (felvigyázók ?) velük röhögnek, bár azért amit mondanak, az úgy van. Hihetetlen, hogy hogyan tudják azt az egyensúlyt megtalálni, hogy egyrészt nagyon közvetlenek a diákokkal, másrészt van respektjük - vagyis különösebb ellenkezés nélkül mindenki teszi, ami a dolga és nem beszél soha vissza nekik senki. Oren - Ábel madrichja - meghívott minket is a menzára vacsorázni, de Ábel "finoman" utalt rá, hogy nem kell ám ezt a meghívást elfogadni.... értem én, szülők nem kívánatosak ebben a miliőben :) Azért 1-2 fotó erejéig még belógtam, aztán értettünk a célzásból, és mentünk.
menza
kissé ugyan elmosódott, de egy csaj ugrott a nyakába, mikor belépett
És megint a Magyarországról hozott rossz beidegződés: mikor Oren Lucáról kérdezett minket, hogy milyen, mit érdemes tudnia róla így elöljáróban, máris mondtunk többek között, hogy ő nem olyan (vagyis nem olyan problémás) mint a bátyja. Oren volt az, aki ezt kikérte magának - mint kvázi a mentora - hogy az Ábellel az ég világon semmi gond nincs, egyik kedvenc diákja, baromi jókat beszélgetnek és nagyon jól megértik egymást, konstruktív és a közösség egyik mozgató rugója, gyakorlatilag míg az ebédlőbe tartó 100 métert megtettük, vagy 10-en pacsiztak le vele, a főiskolás korosztályból is, a lányokkal nagy ölelés stb - naná, hogy jól érzi így magát :)
De most akkor nem értem, Ábel változott meg totálisan vagy a világ körülötte?? Hogy is van ez???
De most akkor nem értem, Ábel változott meg totálisan vagy a világ körülötte?? Hogy is van ez???
Tényleg nem tudom még az árnyékát sem visszaadni a hangulatnak, amit tapasztaltunk - valamit valakik itt nagyon tudhatnak, ez egy profin és tudatosan felépített rendszer, ahogy a fiatalokat integrálják a társadalomba, úgy, hogy tudjanak egy közösség részeként működni, úgy, hogy azt ők is élvezik és szeretik. Egy átlagos nap reggel 8-kor kezdődik, mint általában mindenhol, reggeli után átsétálnak az osztálytermekbe, tanítás kb. 2-ig, közben ebéd, majd délutáni tanulás, lecke stb. Ezután különböző foglalkozások, csak egy pár abból, amiből választhatnak: box, foci, kosárlabda, kézilabda, röplabda, lovaglás; zongora, zumba (!!), majd 6 órától vacsora. Vacsora után még mindig közös program, beszélgetések, stb. Teljesen ki van a napjuk töltve, nincs fölös idő baromságokra, még a FB is hanyagolva vagyon, ami nagy szó! Luca első napja kirándulással fog telni, Beit Shean-ba mennek, ha jól tudom.. na majd beszámol, remélem. Minden hónapban van egy kirándulás, Ábelék szeptemberben egy csokoládé gyárba mentek valahova Nazareth közelébe - nem kis élmény volt, és rengetek helyben elfogyasztott mogyoró és csokoládé.
És hetente 1x az iskola farmján tehén (és juh ??) fejés és gondozás, kredit pontok fejében. Olyan, mintha egész évben nyári táborban lennének, csak tanulnak is közben.
Izraelben nagyon sok ilyen "youth village" - ami kb. "ifjúsági falu"-ként fordítható - van, 12-14 éves kortól jönnek ide a kamaszok. És akinek van/volt kamasz gyereke, tudhatja, hogy ez szülőként mekkora segítség, és a gyerekeknek is milyen jót tesz (persze nem minden gyerek alkalmas rá, nyilván) Megkíméli mindkét felet a napi veszekedésektől, mert amit itthon én szülőként elmondok, kérek, fegyelmezek, azt szinte mindig támadásként élik meg. Ha ezt a Madrichtól hallják, és a többiek is eszerint viselkednek, akkor pedig természetes minden, vitának pedig helye nincs. És nekünk megmaradnak a hétvégék, amikorra igyekszünk valami érdekes közös családi programot szervezni, és így reményeink szerint megmarad a jó viszony és "túléljük" a kamasz kort... És nem utolsó sorban kénytelenek önállósodni, mert ami itthon természetes volt, hogy mindig van tiszta ruha, tele a hűtő és amúgy is anyuci-apuci mindenhova viszi őket, no itt maguknak kell a mosásról gondoskodniuk (mosodában persze) étkezések is a megadott időben, vagyis rendszerben élnek.
Izraelben nagyon sok ilyen "youth village" - ami kb. "ifjúsági falu"-ként fordítható - van, 12-14 éves kortól jönnek ide a kamaszok. És akinek van/volt kamasz gyereke, tudhatja, hogy ez szülőként mekkora segítség, és a gyerekeknek is milyen jót tesz (persze nem minden gyerek alkalmas rá, nyilván) Megkíméli mindkét felet a napi veszekedésektől, mert amit itthon én szülőként elmondok, kérek, fegyelmezek, azt szinte mindig támadásként élik meg. Ha ezt a Madrichtól hallják, és a többiek is eszerint viselkednek, akkor pedig természetes minden, vitának pedig helye nincs. És nekünk megmaradnak a hétvégék, amikorra igyekszünk valami érdekes közös családi programot szervezni, és így reményeink szerint megmarad a jó viszony és "túléljük" a kamasz kort... És nem utolsó sorban kénytelenek önállósodni, mert ami itthon természetes volt, hogy mindig van tiszta ruha, tele a hűtő és amúgy is anyuci-apuci mindenhova viszi őket, no itt maguknak kell a mosásról gondoskodniuk (mosodában persze) étkezések is a megadott időben, vagyis rendszerben élnek.
Hazafelé még fotóztam egy-kettőt, nem mindennapi látvány a Jordán völgye a Kinneret-tel amikor visszatérünk a Sea Level, azaz tenger szintje alá. Többet kéne fotóznom, igyekszem majd..
épp a tenger szinten vagyunk
Jordan Valley vagyis a Jordán völgye a Kinneret-tel
szemben a Golan
.JPG)
